Csütörtökön van Máté napja. A Szparinál azonban egy nappal korábbra került mindez, mivel már szerdán megünnepelhették Papp Mátét, ezúttal azonban ő adott ajándékot egy hajrában szerzett győztes góllal Tiszakécskén. 

- Nagyon nehéz párharc volt. Bár NB-III-as ellenfelet kaptunk, nagyon jó játékerőt képviseltek. Az elején 2-0-ra vezettünk, és talán kicsit ki is engedtünk a biztos előny birtokában, és ezt kihasználta a házigazda együttes. A végén sikerült betalálnom aminek nagyon örültem, mert ez az első gólom a Nyíregyháza Spartacus színeiben. Jót tett a lelkemnek is ez a győzelem és a gól, és már várom a következő mérkőzést. A Magyar Kupában jó lenne egy olyan gárdát kapni, mely ellen mi vagyunk az esélyesek, de az sem gond, ha egy élcsapatot kapunk, akit sorsolnak, az ellen kell kiharcolnunk a továbbjutást. Addig azonban még itt vannak a bajnokik, a hétvégén a Mosonmagyaróvár ellen lépünk pályára, és tudom, hogy sok változás volt náluk nyáron, de nekünk egy célunk lehet vasárnap: a győzelem - mondta Papp Máté. 

A Magyar Kupában pénteken sorsolnak.  

Fotó: Pusztai Sándor

Vissza