A DVSC-DEAC elleni Simple Magyar Kupa mérkőzéssel a Nyíregyháza Spartacus női szakága számára is elindult az idény. Az első fordulóban a mieink erőnyerők voltak, míg a Loki a Kazincbarcikát verte idegenben, és jutott tovább. A Spartacusban először játszott tétmeccsen a nyáron Gyuláról érkező Szerb Katalin, és a DVTK-tól igazolt Víg Klaudia. 

Az első félidő a nagy meleg ellenére jó iramot, és sok helyzetet hozott. A vendégeknél Mucsi lőtt fölé nagy helyzetben, válaszként viszont mgszerezte a vezetést a Szpari, Víg Klaudia értékesített higgadtan egy ziccert. A folytatásban remekül járatta a labdát a Nyíregyháza, és sikerül megduplázni az előnyt, Szerb Katalin csapott le egy labdára. A hajdúságiak próbáltak szépíteni, egy szabadrúgás után a kapufát találták el, majd a játékrész hajrájában egy beadás után Murák-Tóth Cintia érkezett jól, így a szünetben 3-0 volt az állás. 

A második félidőben Csábi Bianka azonnal növelte az előnyt, Víg Klaudia végül meg sem állt három gólig, valamint Urai Bianka és Novák Panna is eredményes volt, így 8-0 lett a végeredmény. Pályára lépett a Nyírség NSC-től érkezett Bálint Regina és Lakatos Szabina is, Pekk Panna pedig sérülés miatti hosszú kihagyás után játszhatott újra. A Szpari remek játékkal verte a Lokit, és biztosan jutott tovább a kupában. 

Nyíregyháza Spartacus női - DVSC-DEAC 8-0 (3-0)

Nyíregyháza: Pekk L. - Murák-Tóth, Paranai (Pekk P.), Bodnár, Csábi, Ranyhóczki(Hrinkó), Németh, Balogh P.(Bálint), Urai, Szerb (Lakatos), Víg (Novák)

vezetőedző: Benkő Balázs 

Vissza