A Vác elleni mérkőzésen több jó teljesítmény is volt a Szpariban. Forró Gyula védőmunkája mellett az első gól előtt remekül indította Rezes Lászlót, mellyel korán vezetést szerzett a Nyíregyháza. 

- Fodor Ferenc fejelte ki a labdát, és az én feladatom volt, hogy indítsak. Örülök, hogy jól sikerült és hogy megnyertük a mérkőzést, és annak is, hogy Szokol Zsolt már jól van! Több fiatal is bemutatkozhatott a csapatban, igyekeztünk segíteni őket, edzéseken többször készültek már velünk, folyamatosan veszik fel a ritmust. Nagyon meleg volt, várhatóan Szolnokon is az lesz, a hazai csapatnak viszont a helyzet is az lehet, mert a kiesés elől menekülnek, és nekik mindenképp nyerniük kell. Nagy lesz rajtuk a nyomás, ezt ki kell használnunk és győznünk kell - mondta Forró Gyula. 

Hasonlóan vélekedik Farkas Márk is. A Szpari védője legutóbb egy sorral előrébb, középpályán játszott, és labdaszerzései mellett jó passzaival is segítette a csapatot. 

- Játszottam már egyszer előrébb, igyekeztem végrehajtani amit kértek tőlem, és örülök hogy győztünk a Vác ellen. A fiatalok jól beilleszkedtek, ügyesek voltak, hajtottak és nyertünk. Ez a cél Szolnokon is - mondta Farkas Márk. 

 

Vissza