A Debrecent fogadta a Szpari U14-es együttese, és korán vezetést szereztek a mieink. Egy sikeres letámadást követő labdaszerzés után Varga áthámozta magát a kapuson és már csak az üres kapuba kellett passzolnia a labdát. 1:0. Sajnos a vendégek gyorsan egyenlítettek, majd a vezetést is átvették, de Szolár Dávid előre rúgott labdáját követően Varga Balázs az erőszakosságának köszönhetően ismét eredményes volt, 2-2. Az 51. percben a hajdúságiak lőttek gólt, így végül megnyerték a találkozót. 

Nyíregyháza Spartacus U14 - DVSC U14 2-3 (2-2)

Nyíregyháza Spartacus: Szolár Dávid, Forgó Tamás (Chrien Balázs), Spisák Bence, Lestál Szilárd, Konzili Máté (Szabó Levente), Kovalecz Soma (Juhász Zsolt), Szegedi Máté, Garda Dominik, Fekete Vince (Szopkó Vince), Oláh Benjamin (Horváth Tamás), Varga Balázs

Gólszerzők: Varga Balázs 2’ , 37’

Csernyijenkó Ruszlán: - Egy jó iramú mérkőzést játszottunk a Debrecen ellen. Korán megszereztük a vezetést és ezt követően továbbra is nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfélre. Voltak lehetőségeink a gólszerzésre, sőt még egy büntető is kimaradt a részünkről. Bár a debreceniek nem igazán tudtak helyzeteket kialakítani, mégis találtak két gólt még az első játékrészben. A második félidőben a debreceniek enyhe fölényben játszottak, de helyzeteket továbbra sem tudtak kialakítani. Ez nekünk is nehezebben ment, inkább kontrából voltunk veszélyesek. Végül a debreceniek harmadszor is be tudtak találni, de ehhez mi is jócskán hozzájárultunk, ugyanis a gólt megelőzően két hibát is elkövettünk. Ezzel a találattal a három pont sorsa is eldőlt. Összességében a csapat hozzáállásával elégedettek vagyunk, de ha az első félidőben határozottabbak és pontosabbak vagyunk a végjátékban, akkor le tudtuk volna győzni az ellenfelünket.  

Vissza