Kulcsár Hunor, Tóth Ádám, Starosta Dávid, Nagy Máté, Végső Előd, Szegedi Bence. Mindannyian a Nyíregyháza Spartacus-Bozsik Akadémián nevelkedtek, és profi szerződést kaptak. A fiatal labdarúgók közül többen már pályára is léphettek az NB-II-ben.

- Ez egy hosszabb folyamat része volt, mivel már tavasszal a felnőtt csapattal kezdhettem a felkészülést. Később az U19-es csapatban és a felnőtt NB-II-ben is bemutatkozhattam, igyekszem minél jobban teljesíteni – mondta Starosta Dávid.

Nagy Máté az U19-es csapattal legutóbb ezüstérmet szerzett, a kapus pedig abban bízik, a felnőtt csapattal is eredményes lesz.

- Egymásért tudunk küzdeni, és ez lehet a nagy erényünk. Ha valaki hibázik szólunk neki, buzdítjuk, ha valamit jól csinál dicsérjük, és biztos vagyok abban, hogy jó eredményeket érünk el a következő idényben – mondta Nagy Máté. 

A fiatalok közül Szegedi Bencét kölcsönadja őszre a Szpari, ő Nyírbátorban játszik a következő idényben, mint ahogy az U19-es együttesből is többen az NB-III-as klubnál szokhatják a felnőtt futball légkörét. A Spartacus szombaton két edzőmérkőzést is játszik, a mezőkövesdi találkozó kezdési időpontja 10.30-ra változott, a Kisvárda elleni hazai meccs viszont 18 órakor kezdődik a Városi Stadionban. 

Vissza