Legutóbb a Kecskemét ellen egy pont is elég lett volna ahhoz, hogy a Nyíregyháza Spartacus-Bozsik Akadémia U19-es csapata bebiztosítsa a második helyet a bajnokság végén. Akkor ez nem sikerült, így a szombati Kaposvár elleni idegenbeli meccs hivatott dönteni az ezüstérem sorsáról. Nos a somogyiak a hatodik helyen álltak a tabellán, azaz nem ígérkezett könnyűnek a meccs a Szpari számára, de a mieink Kovács Norbert révén már a 17. percben vezetést szereztek. A folytatásban is szervezetten, koncentráltan játszott a Nyíregyháza, ráadásul a 49. percben egy kaposvári játékos piros lapot kapott. A Szpari sok helyzetet dolgozott ki és a 62. percben Sárosi Máté is betalált, így a csapat 2-0-ra győzött és ezüstérmes!!!!

Kaposvár - Nyíregyháza Spartacus U19 0-2 (0-1)

Nyíregyháza: Nagy - Csáki, Magyar, Matyi, Kovács E, Németh, Listván, Horváth (Hubicsák 68.), Vajda (Bakó 43.), Sárosi, Kovács N. 

Révész Csaba edző: - Nagyon készültünk a mérkőzésre, mert nem sikerült jól a legutóbbi meccsünk, így ezen a találkozón dőlt el a második hely sorsa, és nagyon szerettük volna megszerezni az ezüstöt. Nehezítette a helyzetet, hogy több kulcsjátékosom hiányzott sérülés miatt, illetve Végső Előd a felnőtt kerettel utazik Szolnokra. Így az U17-es csapatból ketten is velünk játszottak ma, és jó teljesítményt is nyújtottak. De igazi csapatgyőzelem volt a mai, gratulálok mindenkinek aki a bajnokság során pályára lépett, és köszönöm mindenkinek aki segítette a munkánkat. A stábtagoknak, a klubnak, a szülőknek, ehhez az ezüsthöz valamennyien hozzájárultak! 

Az U16-os csapatnak az utolsó forduló előtt még a bajnoki cím megszerzésére is volt esélye. Ehhez le kellett győznie a Kecskemétet, az Újpestnek pedig pontot kellett volna veszítenie. A Szpari a maga részéről mindent megtett, Herczku Alex és Tangel László góljaival 2-1-re győzött a csapat, de mivel az UTE is nyert Sopronban, így a második helyen végzett a Nyíregyháza, de ez az ezüst nagyon szépen csillog! 

Az U17-es gárda fordulatos meccset vívott a Kecskeméttel, és bár a vendégek vezettek, Trencsényi Bence egyenlített, majd Boda Balázs góljával már a Szpari vezetett. Ezúttal a somogyiak egyenlítettek, de a 84. percben Trencsényi Bence újabb gólt lőtt, így a Nyíregyháza 3-2-re győzött! 

Az U15-ös együttes Kaposváron játszott, és Czár Máté duplájával, valamint Szende Bálint góljával 3-0-ra nyert a Nyíregyháza. 

Az U14-es csapat sem akart lemaradni, ők is hármat rúgtak a Kaposvárnak idegenben. Vasváry Zoltán főszereplő volt, két gólja mellett egy gólpasszt is adott Ferencz Bencének, így 3-0-ra nyert a Spartacus. Soha rosszabb hétvégét, valamennyi együttesünk győzött a fordulóban! 

Vissza