„Eldördült a startpisztoly.” Ezzel kezdte évnyitóját Kozák Attila. A Nyíregyháza Spartacus ügyvezetője a klubvezetés, a felnőtt és utánpótlás együttesek szakmai stábjai előtt nyitotta meg az évet.

- Megnőtt a Szpari család, a felnőtt csapat mellett két éve az utánpótlásnevelést is átvette a klub. Van felnőtt és több korosztályos női gárdánk, indítunk megyei III. osztályú csapatot, és sikerrel működik már aerobik szakágunk is. Rövidesen pedig új stadionunk és utánpótlásközpontunk lehet – mondta Kozák Attila.

Utóbbiról részletesebben Révész Bálint elnök beszélt.

- A döntés megszületett a stadion és az örökösföldi edzőközpont ügyében is. Jelenleg zajlik a tervezés, majd megtörténik a kivitelező kiválasztása, utána indulhat a munka. Szeretnénk, ha két éven belül mindkét beruházás megvalósulna. A célunk egyértelmű, NB-I-es csapatot akarunk Nyíregyházán, melyben sok saját nevelésű játékos kap szerepet! Ezért is döntöttünk úgy, hogy a felnőtt csapat mellett dolgozó Zoran Spisljak sportigazgatóként, Purguly Árpád szakmai igazgatóként felügyeli az utánpótlásban folyó munkát, az akadémiát pedig Németh Károly vezeti. A korábbi edzőktől is mindig kértem, hogy figyeljenek a saját tehetségeinkre, az elmúlt hónapokban viszont több fiatal valóban az első csapathoz került. Ez folytatódhat a jövőben is – mondta Révész Bálint elnök. 

Zoran Spisljak stábjával hónapok óta dolgozik egy ellenőrző rendszeren, a jövőben pedig az utánpótlásban ugyanolyan elvek alapján folyik majd a munka mint a felnőtt csapatban.

- Ambrusz Árpád segítségével sikerült egy olyan elemző rendszert létrehozni, mely objektívvá teszi a játékosok teljesítményének mérését. Meséltem erről szakembereknek, és büszkén mondhatom, gyorsan híre ment, azóta több külföldi csapat is jelezte, hogy szívesen megismernék a módszert. Az edzők mindig eredménykényszer alatt dolgoznak, így kevesebb energia jut a fiatalok nevelésére, beépítésére. Mi most mégis ez utóbbi utat választottuk, mert úgy látom Nyíregyházán vannak tehetségek, akiket akkor lehet itt tartani, ha látják, hogy van esélyük a felnőtt csapatba kerülésre. Régóta dolgozom Magyarországon, ismerem már a klubokat, és ezek alapján kijelenthetem, hogy a Spartacus az első tízbe tartozik – mondta Zoran Spisljak sportigazgató. 

A nyíregyházi fejlesztések mellett a Szatmárnémeti Akadémia építését is a Szpari felügyeli.

- Már most elkezdünk olyan kapcsolatokat kiépíteni Szatmárnémetiben és környékén, melyre hosszú távon lehet alapozni. Lesz egy merítési lehetőség a határon túl is, melyből a Spartacus is sokat profitálhat – mondta Purguly Árpád szakmai igazgató.

Németh Károly, az akadémia vezetője fontosnak tartja a megyei III. osztályú csapat indítását.

- Ez egy komoly előrelépés, és nem titok, két éven belül megyei I. osztályú csapatot szeretnénk. A 17-18 éves fiatalok így felnőtt bajnokságban erősödhetnek, de szükség van néhány rutinos labdarúgóra is a pályán. Ezért Szatke Zoltán mellett a fiatal, egyébként is a megyei bajnokságokban játszó edzőink – Szűcs Ferenc, Tudja Dávid - is a Szpari II-ben futballoznak majd – mondta Németh Károly.

A megyei III. osztályú csapatot vezetőedzőként Lengyel Roland irányítja, munkáját Gyurovics Zsolt segíti.

Vissza