Tomek Zoltán mögött nehéz évek vannak. A Szpari szurkolója komoly betegséggel küzdött, és az életéért harcolt.

Sokan igyekeztek neki segíteni a legnehezebb időszakban is, ki árveréssel, ki felajánlással, de volt jótékonysági teremtorna is a javára Nyíregyházán.

- Zoli betegségéről akkor hallottam, amikor még az MTK-nál dolgoztam. Példátlan volt az összefogás a futballtársadalom és a szurkolók körében. Igyekeztünk neki segíteni mi is, most pedig megtudtuk, hogy márciustól végre újra dolgozhat, ezért meghívtuk az egyik edzésünkre. Úgy gondoltuk neki is jót tesz lelkileg, ha szeretett csapatával van, én pedig szerettem volna, hogy azok a játékosok is megismerjék, akik korábban nem voltak a klubnál. Tudják, érezzék azt, hogy milyen egy igazi Szpari szív, mely a végsőkig harcol, és soha nem adja fel - mondta Feczkó Tamás vezetőedző.  

A szombati edzésen a Szpari felnőtt csapata fogadta Tomek Zolit és családját, a gyerekek egy kis játékot, Zoli pedig egy dedikált, névre szóló 76-os mezt vehetett át a csapattól. 

- Meghívást kaptunk a Nyíregyháza Spartacustól egy edzéslátogatásra, amit örömmel fogadtunk. Amikor megérkeztünk, a Mester várt minket, a csapathoz érve óriási tapsot kaptunk, majd a kisfiammal beállhattunk az edzésre. Ajándékokkal is megleptek minket, óriási élménnyel gazdagodtunk! Köszönet a csapatnak, hajrá Szpari - mondta Tomek Zoltán. 

 

Vissza