Torkos Máté, Herczku Alex, Vasiljevic Nikola, Pataki Bence, Magyar Gábor, Szabó Bálint és a ma 18 éves Sztankó Dávid számára is emlékezetes volt az őszi Vasas elleni mérkőzés. A Szpari keretéből 10 játékos esett ki koronavírus fertőzés miatt, így a fiatalok főszerepet kaptak Angyalföldön.

Nem is nyújtottak rossz teljesítményt, sokáig 0-0 volt az állás, ám Balajti végül megszerezte a győztes gólt a házigazdának - igaz a végén Hamed lövésénél nagyot védett Jova. Az volt a 33. összecsapás a két együttes között, ebből 22-őt az élvonalban játszottak a felek. 15-11 a győzelmi arány a Vasas javára, a fővárosiak pedig ha vasárnap nyernek, a Gyirmót és a Debrecen meccse pedig a szempontjukból jól alakul, bajnokok lehetnek. A Nyíregyháza Spartacus ezt szeretné elnapolni. 

- A Vasas számára nagy a tét, vereség esetén viszont akár még a feljutásuk is veszélybe kerülhet. Nekünk egyáltalán nem mindegy, hogy hol végzünk, szeretnénk minél előrébb zárni, és kijönni abból a rossz spirálból amibe kerültünk. Szokol Zsoltra nem számíthatok eltiltás miatt, és vannak sérültjeink is, de a legfontosabb a héten a mentális felkészítés volt, hogy visszataláljunk arra az útra, ahol akkor jártunk, amikor kilenc veretlen találkozónk volt - mondta Huszák Géza edző. 

Jó hír, hogy a héten Papucsek Barna is újra edzésbe állt, neki még Szolnokon szakadt fel az ajka. A vasárnapi találkozó 20 órakor kezdődik a Városi Stadionban. A szurkolók számára fontos információ, hogy csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be, a 18 év alattiak pedig a védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt kísérővel látogathatják a sporteseményeket. A belépésnél fényképes igazolvány is kell a személyi azonosság igazolására. Kérjük szurkolóinkat, hogy mivel a beléptetés így több időt vesz igénybe, korábban érkezzenek. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti. 

Vissza