Február 23. Ekkor kezdődik a tavaszi idény az utánpótlás bajnokságokban. A Nyíregyháza Spartacus-Bozsik Akadémia gárdáinak hét hetük van, hogy felkészüljenek a folytatásra. Pénteken felmérésekkel már elindult a munka. 

- Megnéztük, a házi feladatokat elvégezték-e a fiúk, amit a szünetre kaptak. Ekkor még teremben edzettünk, hétfőtől viszont az örökösföldi műfüves pályán tréningezünk. Az első héten még nincs felkészülési találkozó, az U16-os és az U17-es gárda egymás ellen játszik. A folytatásban viszont jó ellenfelek ellen több edzőmérkőzést is tervezünk. Február végén van a rajt, és mivel sok csapat műfüvön rendezi a találkozóit, így biztos vagyok abban, hogy el is indul az idény - mondta Szatke Zoltán, az U17-es együttes vezetőedzője. 

A csapatnál nincs változás a keretben, egyedül Tangel László hiányozhat az első edzésről. 

- Örömteli, hogy Laci a felnőtt csapattal kezdte a felkészülést, és boldog vagyok, hogy több korábbi játékosom is az első kerettel tréningezik. Bár az első helyen állunk a bajnokságban, számunkra nem az a legfontosabb, hogy aranyérmesek legyünk. A cél tavasszal is az, hogy minél több olyan labdarúgót neveljünk, aki a felnőttekhez kerülhet, és a Szpariban futballozhat - mondta a tréner. 

Az U16-os és U17-es csapat Szolnokon kezdi az idényt, az U19-es gárda a Szolnokot fogadja a II. osztályban. Az I. osztályban szereplő U14-es és U15-ös gárda a Fradi ellen rajtol, hazai pályán. 

Vissza