Tatabányán lépett pályára a bajnokság 22. fordulójában a Nyíregyháza Spartacus. A csapat a Budaörs vendége volt az első tavaszi meccsen. 

Budaörs - Nyíregyháza Spartacus 3-2 (2-1)

Tatabánya

Jv: Zierkelbach Péter (Legeza László, Baghy Csaba)

Budaörs: Demjén - Menyhárt, Vincze (Fodor 60.), Kékesi, Tányéros, Fényes, Fejős (Czvitkovics 67.), Stieber, Sajbán Máté (Deli 89.), Sajbán Miklós, Medgyes

szakmai igazgató: Bognár György 

Nyíregyháza: Jova - Nagy J., Fodor, Rubus, Farkas, Gulyás, Ötvös, Starosta (Kovács N. 57. (Hornyák 74.)), Rezes, Gyurján, Kártik (Végső a szünetben)

vezetőedző: Zoran Spisljak

Mély talaj várta a csapatokat, délelőtt végig esett az eső. Remekül kezdett a Szpari, már az első percben sikerült vezetést szerezni! Jobb oldalról érkezett középre a labda, Kártik Bálint pedig a kapuba lőtt, 0-1!  A folytatásban is a Nyíregyháza volt veszélyesebb, ismét Kártik lőhetett, de ezúttal mellé ment a labda. A 10. percben Ötvös bombázott fölé, a másik oldalon pedig szintén elkerülte a kaput egy próbálkozás. Az első negyedóra végén a hazaiak kerültek enyhe fölénybe, amit Sajbán Miklós lövése is jelzett. A 21. percben jó helyről végezhetett el szabadrúgást a Budaörs, Jova kiütötte Medgyes próbálkozását. A folytatásban mindkét oldalon egy-egy szöglet után alakult ki lehetőség, majd Medgyes távoli lövése után kerülte el a labda a kaput. A 30. percben jól blokkolt a Szpari védelme, a másik kapu előtt pedig Rezes László fejelhetett, de a kapufát találta el. A 35. percben egyenlített a Budaörs, Stieber végzett el egy szabadrúgást, és a felső sarokba csavart, 1-1. A 43. percben nehéz helyzetbe került a Szpari, Rubus megmozdulását szabálytalannak ítélte a játékvezető, a védőt kiállította és büntetőt ítélt a bíró. A 11-est Stieber értékesítette, 2-1. Az első félidő több gólt nem hozott. A második játékrész hazai sárga lappal indult, Medgyes kapta. Az 51. percben egyenlített a Nyíregyháza, egy visszatett labda után Ötvös Bence bombázott a kapuba, 2-2! Kékesi is besárgult, majd szöglet után alakult ki meleg helyzet a Szpari kapuja előtt, de mellé ment a fejes. Kiegyenlített volt a játék a következő negyedórában, nagy helyzet nélkül. Egy sarokrúgás után ismét Kékesi volt veszélyes, fejesét hárította Jova, majd egy-egy kaput elkerülő lövést jegyezhettünk fel a 73. percben, a mieinknél Kovács passzolt Gulyáshoz aki fölé lőtt. Sajnos Kovács Norbert meghúzódott, így a fiatal játékost - aki csereként állt be - le kellett cserélni. A 79. percben azán újból vezetést szerzett a Budaörs, Sajbán Máté lövését kiütötte bravúrral Jova, a kipattanó után viszont Fodor a kapuba lőtt, 3-2. A folytatásban több szögletet is rúghattak a hazaiak, de Jova rendre hárított. A Szpari a végén mindent megtett tíz emberrel, nagyot küzdött, de nem tudott egyenlíteni, így egy fordulatos mérkőzésen a Budaörs győzött. 

Zoran Spisljak vezetőedző: - Sikerült gyorsan vezetést szereznünk, és a folytatásban is sok pozitív dolgot láttam a játékosoktól. Sajnos az első félidő végén akadt néhány olyan szituáció, ahol jobban kellett volna figyelni, így fordított a Budaörs, de aztán a csapat tíz emberrel is megmutatta, hogy van karaktere, voltak helyzeteink, de sajnos nem sikerült pontot szerezni. 

Vissza