A futball előtti szokásos csatakiáltással indult a játék a stadion műfüves pályáján. A II. Bozsik tábor résztvevői szinte folyamatosan futballoznak. Vannak akik már jól ismerik egymást, mert a Szpari utánpótlás együttesében is együtt játszanak. A kicsik nagyon élvezik a tábort. Mivel a járvány miatt egy ideig nem lehetett focizni, így nagyon várták már, hogy újra labdába rúghassanak. A táborban számos egyéb programról is gondoskodnak, de a gyerekek leginkább a pályán szeretnek lenni. 

Készültünk asztalitenisz, teqball és egyéb játékokkal, filmnézéssel is, de a gyerekek azt élvezik a legjobban, ha focizhatnak. Próbálunk nekik játékos ügyességi feladatokat adni, vannak fejlesztő gyakorlatok is, és természetesen meccset is játszanak. A kisebb korosztályainkból sok gyerek itt van, de idősebbek is csatlakoztak. Természetesen azokat is várjuk, akik nem a Szpariban fociznak - mondta Németh Károly akadémia igazgató. 

A Bozsik focitábor első turnusában közel negyven gyerek vesz részt. A jövő héten folytatódik a tábor a Városi Stadionban.  

Vissza