A Tarpával találkozott egy egymás közti játék során a Nyíregyháza Spartacus. 

Az első negyedóra nem hozott helyzetet, Kalocsait szerelték a lövés előtt, a másik oldalon egy Nadimov próbálkozás pattant le a blokkról. A 15. percben Papucsek került a földre egy szabadrúgás után, de nem kapott büntetőt. Kiegyenlített volt a találkozó, főként mezőnyjátékkal. A 22. percben aztán Hamed Yasin kapott jó labdát középen, és a kapuba lőtt, majd egy perccel később Hamed megduplázta az előnyt, 2-0. A 35. percben egy tetszetős akció végén Györgyi lőtt fölé 19 méterről. Pár perccel később megint Györgyi veszélyeztetett, a 25 méteres szabadrúgását fogta a kapus. Az első félidő több gólt nem hozott, maradt a 2-0. 

A szünetben komplett sort cserélt Gálhidi György, és az 55. percben megszerezte harmadik gólját a Szpari. Gyurján szép cselekkel ment el a jobb oldalon, beadásába előbb Hornyák, majd Kovács Norbert ért bele, utóbbiról pattant a kapuba a labda, 3-0. A 60. percben Kecskeméti adott jó labdát Hornyáknak, utóbbi egy labdaátvétel után lőtt, de bravúrral védett a kapus. Két perccel később Gyurján 25 méteres szabadrúgását tolta ki bravúrral az alsó sarok elől a vendégek hálóőre, így nem változott az állás. A 64. percben Gyurján lőtt 16 méterről, egy tarpai védő kezéről pattant le a labda, 11-es. A büntetőt Gyurján végezte el, de a jobbra tartó labdáját kiütötte Sas. Egy perccel később viszont már Gyurján Bence nem kegyelmezett, 16 méterről kilőtte a felső sarkot, 4-0. A folytatásban is támadásban maradt a Szpari, Vasiljevic fordulásból leadott lövését hárította a kapus. A 79. percben viszont ő is tehetetlen volt, egy kipattanó után Papp Máté állítás nélkül 25 méterről jobbról a kapuba bombázott, 5-0. A tarpai kapus mindent megtett, hogy ne változzon az állás, Farkas közeli lövését is fogta. Szokolai első labdaérintéséből gólt lőhetett volna, de Gyurján passza után mentett egy védő. A 85. percben szépített a Tarpa, Rozman helyezett a kapuba egy szöglet után, 5-1. A hajrában jött a hatodik Szpari gól, egy szép bal oldali támadás után Papp Máté lőtt középről a kapuba, 6-1. A 90. percben egy szögletre Hornyák Marcell érkezett középen, és a kapuba lőtt, beállítva a 7-1-es végeredményt. 

Nyíregyháza Spartacus - Tarpa 7-1 (2-0)

Nyíregyháza 1. félidő: Fejér - Svedyuk, Fodor, Papucsek, Jánvári, Galambos – Kalocsai, Ötvös, Kártik, Györgyi – Hamed

2. félidő: Fadgyas – Trencsényi, Végső, Papp, Magyar – Kecskeméti (Szokolai 80.), Farkas, Vasiljevic – Kovács, Gyurján, Hornyák

vezetőedző: Gálhidi György

gólszerző: Hamed (22., 23.,), Kovács N. (55.), Gyurján (65.), Papp M.(79., 88.), Hornyák (90.) illetve Rozman (85.)

Vissza