20 évvel ezelőtt csodálatos idényt futott a Szpari: kilátástalan helyzetből indulva letarolta a másodosztályt, és 1998 nyarán már az NB-I-es szezonra készülhetett. A jó szereplést a hazai meccsek alapozták meg (a Városi Stadionban 19-ből 18-at megnyert a csapat), idegenben viszont néha akadozott a gépezet – erre példa a Dorog-Nyíregyháza találkozó is, amelyre 1997. október 18-án, a 13. fordulóban került sort.

A forduló előtt második helyen álló Szpari ezzel a kezdőcsapattal állt fel a 16. helyezett hazaiak ellen:

Vadon - László, Szatke, Karkusz, Kiss - Kondora, Bessenyei, Lahos, Göncz - Janics, Kirchmayer.

Az első félidőben semmi nem igazolta az erőviszonyokat, a Dorog jobban játszott, és a 45. percben Móra tizenegyesével a vezetést is megszerezte. A második félidő elején Móra egy újabb büntetővel duplázott. Őze Tibor a 64. percig kihasználta mindhárom cserelehetőségét, a csapat fel is ébredt, és László góljával a 68. percben szépített. Aztán a 77. percben az egyenlítés is sikerült: Kirchmayer egy 30 méteres szabadrúgásból lőtte ki a bal felső sarkot. Az utolsó 10 perc mindkét oldalon óriási helyzeteket hozott, de több gól már nem esett. A közhelyszerű nyilatkozatoktól irtózó Őze Tibor a meccs lefújása után ezt mondta: „Kiábrándító első félidei játékunk után a második dorogi gólt követően elszégyellte magát a csapat.”

Utóbb kiderült, hogy a döntetlennel nem vesztett sokat a csapat, hiszen az üldöző Dunaferr is 2-2-t játszott otthon a Szeged-Dorozsma ellen, az éllovas III. Kerület pedig kikapott 3-2-re Nagykanizsán.  

Vissza