A szombatra tervezett Kelen SC elleni bajnoki mérkőzés elmaradt, így várnia kell a Nyíregyháza Spartacus női együttesének a tavaszi bemutatkozásra. Kovács Anikó persze nem unatkozott múlt hétvégén sem, a Hajdúböszörmény együttesével a Futsal Magyar Kupa négyes döntőben volt érintett, és az elődöntőben  - amikor Anikó is pályán volt - hátrányból fordítottak, a fináléban viszont büntetőkkel kikaptak, így a második helyen végeztek. A csapat több tagja is a Continental Arénában szurkolt, a héten pedig már együtt készülhetnek az Eger ellen.

Az egriek az idei bajnokságban nem lőttek még gólt, így nem is nyerhettek találkozót, legutóbb 15-0-ra kaptak ki a Nyírség NSC-től. Ősszel a Szpari 11-0-ra nyert, Szanyi Mária pedig azon a mérkőzésen még az egrieket erősítette. Ő a téli szünetben igazolt Nyíregyházára, így egykori klubja ellen debütálhat tétmeccsen a Spartacusban. A mérkőzést vasárnap 15 órától rendezik Egerben. 

 

Vissza