Négy edzőmérkőzést is játszott a törökországi második edzőtáborozás során a Nyíregyháza Spartacus. A Szpari jó játékerőt képviselő csapatokkal találkozhatott. 

- Amit terveztünk az edzőtábor során azt kitűnő körülmények között, jó hangulatban elvégeztük. Négy felkészülési mérkőzést játszottunk, és az első két találkozó jól sikerült. Remek volt az iram és játékban is viszont láttam azokat az elemeket melyeket kértem. A lengyel csapat elleni mérkőzésünk során viszont szembesültünk azzal, milyen a korszerű futball - teszem hozzá ekkor sem játszottunk pedig rosszul. Ellenfelünk azonban minden tekintetben fölénk nőtt. Az utolsó meccsen vegyes összetételben álltunk fel, és nagy egyéni hibák valamint játékvezetői tévedések miatt komoly vereséget szenvedtünk - bár a játék képe alapján ez nem volt reális. Nem koncentráltak megfelelően a játékosok ezen a mérkőzésen, itt volt a leggyengébb a teljesítményünk. Összességében viszont hasznosak voltak mind a mérkőzések mind az edzőtábor - mondta Lucsánszky Tamás vezetőedző. 

A csapat a héten hazai környezetben készül, vasárnap pedig újabb edzőmérkőzéseket vív. 

fotó: RKS facebook

Vissza