Fodor Ferenc ma utolsó, negyedik államvizsgáját is sikerrel teljesítette a Pécsi Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán. A Nyíregyháza Spartacus védője ezzel sikerrel fejezte be tanulmányait, így rövidesen doktori esküt tehet. 

- Nagyon nehéz évek és hónapok vannak a hátam mögött, mert nem volt egyszerű összeegyeztetni a tanulást és a futballt. Volt hogy a nyíregyházi találkozó másnapján reggel már vizsga várt rám az ország másik végében, az utazások során is folyamatosan tanultam a buszon. Örülök hogy sikerült minden vizsgát teljesítenem, mostantól a felkészülésé a főszerep, nagyon várom már hogy elkezdődjön a munka - mondta Fodor Ferenc.

A Spartacus védője azt egyelőre még nem tudja, mely jogi területen szeretne majd elhelyezkedni pályafutása befejezése után, de egyelőre ezen még nem is kell gondolkodnia. Szívből gratulálunk neki! 

Vissza