Az UTE vendégeként lépett pályára a Spartacus U15-ös csapata. Az első félidőben a vendégek játszottak fölényben, és a 23. percben Gincsai Zoltán fejes góljával megszerezték a vezetést.0:1! Továbbra is a Szpari kezdeményezett többet, de az adódó lehetőségeket nem tudták gólra váltani. A második félidőben egy egészen más hazai csapat lépett pályára, és ennek hamar meg is lett az eredménye. A 42. percben egy szögletet követően Jova Bálint egyenlített. 1:1. Ezután az UTE bátrabban támadott, de a vendég védők mindig tudtak az utolsó pillanatban menteni. A játékrész második felében újra a mieink vették át a játék irányítását, többször is veszélyeztették a hazaiak kapuját, de nem sikerült a győztes találatot megszerezniük. 

UTE-Nyíregyháza Spartacus U15 1:1 (0:1) 

Nyíregyháza Spartacus: Áll M. – Kardos K. (Korodi K.), Gincsai Z., Enyedi P., Smied B. (Ferencz B.) – 
Szabó T., Nagy G., Áncsán M. (Tóth Cs.) – Blahuth I. (Sógor Cs.), Major M., Heidrich M. (Bagoly A.).

Edzők: Balogh Zoltán, Nemes Sándor
Gólszerzők: Gincsai Zoltán

Balogh Zoltán vezetőedző: - Az első félidőben kifejezetten bátran és jól játszottunk, így megérdemelten szereztünk vezetést. A második félidő elejét a hazaiak teljesen más felfogásban kezdték. Lendületesebben, agresszívabban játszottak, mi pedig ehhez csak asszisztáltunk, így gyorsan egyenlítettek. Kellett egy kis idő, hogy a csapat újra magára találjon. A második játékrész második fele megint a miénk volt, de nem tudtunk élni a kínálkozó lehetőségekkel. Amig egy mérkőzésen nem tudunk egy gólnál többet szerezni, addig az ilyen kiegyenlített találkozókat nem tudjuk a magunk javára fordítani. A látottak alapján igazságos döntetlen született.

Vissza