A Spartacus történetének legfiatalabb gólszerzője lett múlt hétvégén Tóth Ádám. A játékos december 19-én lesz 17 esztendős. Már annak is nagyon örült, hogy Starosta Dáviddal együtt a felnőtt kerettel készülhetett, a gólja pedig hab volt a tortán. 

- Egy hete voltam először a felnőtt csapat edzésén, majd váratlanul ért, hogy bemutatkozhattam kezdőként, ráadásul góllal. Két embernek ígértem meg a meccs előtt, hogy ha gólt rúgok, odarohanok hozzájuk. Lengyel Roland másodedző, és Tanyi Attila masszőr. Utóbbi a meccs előtt mondta, hogy belegyúr egy gólt a lábamba, és összejött. Nagyon boldog voltam. Gyorsan történt minden, bal lábra jött a labda, és utána csak az járt a fejemben, hogy be kell rúgnom. Sikerült. Ez most nagy lendültet ad, de nem szabad türelmetlennek lennem, hiszen csak 16 éves vagyok. A földön kell maradnom, ugyanúgy kell dolgoznom tovább mint eddig - szorgalmasan, szerényen és akkor lesz eredménye - mondta Tóth Ádám.  

Vissza