A hagyományokhoz hűen idén is megrendezték Nyíregyházán a Városi Sportgálát. Díjakat vehettek át sportolók, edzők, diákolimpiai bajnokok és testnevelőik, valamint a "Jó tanuló-Jó sportoló" címet is megkapta 12 diák. 2018-ban az év női sportolója Tóth Fruzsina röplabdás, férfi sportolója Fucsovics Márton teniszező, míg parasportolója Tarjányi István kerekesszékes vívó lett. Az egyes sportágak legjobbjai között két Szpari játékos is elismerésben részesült, az év női labdarúgójának Urai Biankát választották. 

- Nagyon örülök a díjnak, ami különösen fontos számomra, mert a közelmúltban tértem vissza Nyíregyházára, és igyekeztem játékommal segíteni a Spartacus női együttesét. Voltam már az év játékosa, boldog vagyok hogy ismét megkaptam ezt az elismerést - mondta Urai Bianka.

 

Az év férfi labdarúgója 2018-ban Nyíregyházán Pekár László lett. 

- Köszönöm a családomnak, hogy mindig mögöttem állnak, és segítenek! Köszönöm a csapattársaknak és a klubnak a támogatást. Voltam már korábban az év játékosa én is, de egy-egy ilyen elismerés mindig ösztönzőleg hat, igyekszem még jobb teljesítményt nyújtani - mondta Pekár László. 

Mindkét játékosnak és a többi sportolónak, edzőnek is szívből gratulálunk! 

Vissza