Mozgalmas, és sikeres év volt a 2019-es a Nyíregyháza Spartacus női szakágának életében. Több korosztályos csapat is elindult a bajnokságokban, az U14 őszi bajnok lett, az U16 pedig a második helyről várhatja a tavaszi folytatást. 

- Egyre több lány focizik a Nyíregyháza Spartacusban, így nyáron elindultak a Bozsik korosztályok is a klubnál, azaz U7, U9, U11, U13-as csapatunk is van. Nagyon sokan jelentkeztek nálunk, és ami szintén örömteli, a válogatottaknál is értékelik azt a munkát amit végzünk, mert egyre többen kapnak meghívót a nemzeti csapatokba. Amikor az egészet elkezdtük, az volt a célunk, hogy idővel a saját nevelésű játékosokra épüljön a felnőtt gárda is. Márciustól újabb két fiatal csatlakozik az NB-II-es együtteshez, ők már a felnőttekkel kezdik a felkészülést is január 24-én - mondta Sánta Tibor szakágvezető. 

A felnőtt csapat az ötödik helyen zárta az őszt. Itt több sérülés is hátráltatta az együttest. 

- Sajnos két meghatározó játékosunk, Kocsis Zsuzsanna és Urai Bianka is komoly sérülést szenvedett. Előbbi már rendben van, megkezdheti a felkészülést, utóbbinak még fáj a térde, de reméljük a rajtra ő is rendbe jön. A csapat nem úgy szerepelt ősszel ahogy vártuk, 6-7 pont benne maradt a csapatban - tette hozzá Sánta Tibor. 

A felnőtt csapat - kiegészülve néhány tehetséges utánpótlás játékossal - a tervek szerint edzőtáborba is utazik. 

- A keretben nagy változás nem lesz, de örömteli, hogy Paranai Enikőre úgy tűnik minden mérkőzésen számíthatok majd tavasszal. Tuza Petra és Böszörményi Kíra a felnőtt kerethez csatlakozik, távozó nem várható. Kezd beérni a korábban elkezdett munka, és köszönjük a támogatását Révész Bálintnak, a klub elnökének, és Nyíregyháza Önkormányzatának  - mondta a szakágvezető. 

Vasárnap a Kelet-Magyarország Eissmann Kupán lép pályára a Szpari női csapata egy gálamérkőzés keretében a Continental Arénában a Debrecen ellen. A találkozó 14.30-kor kezdődik. 

Vissza