Az eredeti terveknek megfelelően kedden volt az első belső edzőképzés a Bozsik Akadémián. Az első előadást Bene Ferenc, a Nyíregyháza Spartacus szakmai igazgatója tartotta a nemzetközi és a hazai trendekről a futballban. A kiváló hangulatú interaktív délutánon az akadémiai edzők közös feladatokat oldottak meg és  Lucsánszky Tamás vezetőedző a Szpari épülő játékfilozófiájával kapcsolatban is adott információkat, illetve kért észrevételeket. A szakmai eszmecsere mintegy két órán át tartott és innentől minden második kedden összegyűlnek a szakemberek, hogy az előre kidolgozott tematika mentén haladva képezzék magukat.

A felnőtt csapat szerdai edzőmérkőzésére meghívást kapott a hétvégén a Sopron ellen győztes (3-0) u19-es csapat két játékosa Szegedi Bence és Kulcsár Hunor is. A korábbi ígéreteknek megfelelően az első csapat szakmai stábja figyeli a fiatalok teljesítményét és rendre játéklehetőséget is kapnak azok, akik úgy teljesítenek a pályán és a pályán kívül is.

Vissza