Befejeződtek az utánpótlás bajnokságok, és a Nyíregyháza Spartacus-Bozsik Akadémia U19-es együttese a 2. helyen végzett a II. osztályban. Azaz a nyolc kiemelt gárdát is figyelembe véve a 10. legjobb az országban. Egy olyan korosztályban, ahol már az eredmény is számít. A csapat tagjait a Victoria Garden Hotel and Restaurantban köszöntötték, és itt búcsúztatták el azokat az 1999-es születésű labdarúgókat, akik a következő idényben már nem szerepelhetnek ebben a korosztályban.

- A következő három év nagyon fontos lesz a labdarúgók életében, most dől el, ki tud megkapaszkodni a felnőtt mezőnyben. Ezek közül a fiúk közül néhányan már belekóstoltak, milyen játszani az első csapatban. De fontos hangsúlyozni, hogy ők még nem kész játékosok, ők még gyerekek. Sokat kell még fejlődniük, az utánpótlás és a felnőtt futball között nagy a különbség. Ránk a jövőben is számíthatnak, olyan kapcsolat alakult ki velük, hogy bármikor fordulhatnak hozzánk segítségért. Többen szerződést kaptak a Spartacustól, bízunk abban, hogy sikeres karrier kezdődik el az életükben - mondta Kiss Baranyi Sándor akadémiai igazgató.

Révész Csaba edző évek óta dolgozik együtt a fiúkkal, számára még nehezebb a válás, de egy új munka kezdődik, és az U17-es csapatból már most is sokan játszottak a nagyobbak között. A záró vacsorán kapták meg a játékosok a bajnoki ezüstérmeket is. Szívből gratulálunk nekik, nem csak remekül játszottak az elmúlt szezonban, de remek emberekké is váltak!


 

Vissza