A Balmazújváros elleni vereség után már a szerdai Vác elleni hazai találkozóra készül a Nyíregyháza Spartacus. A két csapat 27. alkalommal találkozik, és eddig 10 esetben a Szpari győzött, nyolc-nyolc alkalommal a váciak örülhettek illetve döntetlen lett a végeredmény. Jelenleg a tabellán a vendégek állnak jobban, három ponttal előzik meg a Spartacust. A Szparinál sok a sérült.

- Nehéz most a csapatot összeállítani, mivel több labdarúgóm is sérült, de a mai edzés után meglátjuk, ki tudja vállalni a játékot. Hazai környezetben ezzel együtt a győzelem a cél, bízom magunkban, azt gondolom bármilyen összeállításban lépünk is pályára, képesek vagyunk nyerni. Azon múlik, a támadó harmadban hogy használjuk ki lehetőségeinket, de hátul is stabilabbnak kell lennünk - mondta Lengyel Roland vezetőedző.

A hiányzók közül Gulyás Mátét is meg kell operálni, neki a hasfalával vannak gondok, Nagy Tamás már túl van a műtéten, Gyurján Bence rehabilitációs tréningeket végez. Jova Levente és a legutóbb sérülés miatt lecserélt Rezes László is húzódással bajlódik, Bakos Szabolcs viszont már jobban van. A Szpari és a Vác utoljára májusban találkozott a Városi Stadionban, akkor Tóth Ádám és Rezes László találatával a Nyíregyháza győzött. Érdekesség, hogy a váciak az elmúlt négy meccsükön döntetlent játszottak, a Csákvár és a Győr elleni meccsükön is négy gól született.

Vissza