Hazatért az első törökországi edzőtáborból a Nyíregyháza Spartacus. Lucsánszky Tamás vezetőedző értékelte a kint elvégzett munkát.

- Szerencsénk volt, mert kifogástalan időjárási körülmények között készülhettük. Napi 2-3 edzés szerepelt a programban, és minden tervezett munkát elvégeztünk. A gyakorlatok többségét labdával hajtották végre a játékosok jó pályákon ami nagyon fontos volt. Ami viszont rossz hír, hogy sajnos ketten is megsérültek, Nagy Máténak egy edzésen, Fodor Ferencnek az edzőmérkőzésen sérült meg a bokája – mondta Lucsánszky Tamás.

Egyelőre még nem lehet tudni, hogy a két játékosnak mennyi időt kell kihagynia, az majd a részletes orvosi vizsgálat után derül ki. A csapat egy edzőmérkőzést játszott a Baltika Kaliningrad ellen, melyen 1-0-ra az orosz együttes győzött.

- Az ellenfél jobb volt mint egy erős NB-II-es csapat, jó volt az iram, és rengeteg párharc jellemezte a találkozót. A minőségi játék még hiányzott, de sok pozitív dolgot láttam. A játékosok közül mindenki igyekezett nem csak az edzőmérkőzésen hanem az egész hét során, és hasonlót várok a következő találkozókon is. A héten újabb két edzőmeccs következik melyek a felkészülést szolgálják, így kipróbálhatunk új dolgokat – tette hozzá a vezetőedző.

Csütörtökön 13 órától az a Kassa érkezik, mellyel nagyon jó a viszony, és több alkalommal találkoztak már a csapatok a felkészülési időszakban. A helyszín a Városi Stadion lesz ahol a műfüves pályán játszanak az együttesek.  

fotó:fc-baltika.ru

Vissza