A Spuri Nyíregyháza csapata csakúgy, mint tavaly, idén is megszervezi családi napját, ami tulajdonképpen egy jótékonysági futást tartalmaz, színes programokkal megfűszerezve.

Ezúttal március 21-ére az Erdei Tornapályára várjuk a segíteni vágyókat. A résztvevők 4 és 8 kilométert teljesíthetnek, de lesz gyerekfutam is. A kihelyezett perselybe várjuk majd az adományokat, amelynek 100 százalékát Kardos Kolos kapja meg, aki Duchenne-féle izomdisztrófiában szenved. Nem az adomány mértéke számít, szeretnénk, ha minél többen futnának velünk, családok, gyerekek, fiatalok, idősebbek. Itt a szerepvállalás a lényeg, hogy újra összefogjunk, ráadásul egy jó ügyért. Ha valaki nem szeretne futni, az is jöjjön ki, sétálhat és jelenlétével is támogathat minket. Tavaly körülbelül 1100-an vettek részt a családi napunkon, volt, aki 70 évesen is nekivágott a távnak, és bár nem futott, de lesétálta azt és jól érezte magát. Hisszük, hogy egy közösségnek építő ereje van. Ezt szeretnénk idén is megmutatni, minél több résztvevővel - mondta Suga Tímea szervező. 

A Nyíregyháza Spartacus a tavalyi évhez hasonlóan csatlakozik a kezdeményezéshez. Ezúttal is elindul a futáson a felnőtt csapat mellett több utánpótlás együttes is. 

Vissza