A tervek szerint 2021. december 3-4-én Kisvárdán rendezik a Megyei Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornája (MAVONT) Régiós Selejtezőjét. Az MLSZ által két évente szervezett torna selejtezőjében a mieink ellenfele a szokásoknak megfelelőn Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Nógrád válogatottjai lesznek. Megyénk együttesét a 2019-es tornához hasonlóan Lukács Tibor, a Nyírgyulaj KSE vezetőedzője, valamint Kiss Tamás az Ibrány SE vezetőedzője fogja irányítani. Technikai vezetőként pedig az igazgatóság munkatársa, a Szpari II és a Bozsik Akadémia kapusedzője, Pintér László fogja segíteni a szakmai stáb munkáját.

A tréner múlt vasárnap az NB-II-es gárdánál is dolgozott. A két napos rendezvényről az első helyezett együttes jut majd tovább a Balatonfüreden megrendezésre kerülő országos négyes döntőbe.

Vissza