Vasárnap délután egységesen, 14.30-kor keződnek a mérkőzések a labdarúgó NB-II-ben. Ezúttal  - a budapesti női BL döntő miatt - vasárnap rendezik az NB-I-es fordulót is, ezért kerültek korábbra a másodosztály meccsei. Itt a lényegi kérdések már eldőltek, a ZTE mellett a Kaposvár jutott fel, míg a Monor, Cegléd, Mosonmagyaróvár hármas búcsúzott. A Nyíregyháza Spartacus a 9. helyről várhatja az utolsó mérkőzést a Gyirmót ellen, mely sokáig harcban állt a feljutásért, de a hajrában hat meccsen is pontokat veszített, így lemaradt a második helyről.

A vasárnapi vendégek ellen nagyon jó eddig a Szpari mérlege, öt mérkőzésen kétszer nyert a Nyíregyháza, háromszor pedig döntetlen lett a végeredmény, azaz még soha nem nyertek a gyirmótiak. Ősszel idegenben is a Spartacus győzött 1-0-ra, és a csapat szeretné szépen zárni a tavaszi idényt, így hazai pályán a három pont megszerzése a cél.  

Vissza