A Diósgyőr vendége volt a Szpari U14-es együttese, és korán hátrányba került a Szpari, majd tovább növelte előnyét a DVTK. A második félidő 55. percében Varga Balázs egy fölívelt labdát csúsztatott meg magának fejjel, majd higgadtan passzolt a kapuba. A szépítés után mindent megtett az egyenlítésért a Spartacus, voltak is helyzetei, de nem sikerült ezeket gólra váltani. A végén a hazaiak még kétszer voltak eredményesek, így otthon tartották a három pontot. 

DVTK - Nyíregyháza Spartacus U14 4-1 (2-0)

Nyíregyháza: Szolár Dávid - Chrien Balázs (Szabó Levente), Forgó Tamás, Kovalecz Soma, Horváth Tamás (Konzili Máté), Oláh Benjámin,(Cseh Norbert), Czimer-Nyitrai Ádám Bálint, Fekete Vince, Garda Dominik (Szopkó Vince)(Karácsony József), Spisák Benc (Ónadi Péter), Varga Balázs

Csernyijenkó Ruszlán vezetőedző: - A diósgyőriek sokkal agresszívebben kezdték a mérkőzést és a kilencedik percben már 2-0 ra vezettek. Fölényben játszottak, de az első félidő második felére stabilabb lett a csapat védekezése és kiegyenlítettebb a játék. Az ötvenötödik percben visszajöttünk a meccsbe, Varga Balázs góljával 2-1 re módosult az eredmény. A folytatásban volt két lehetőségünk az egyenlítésre, rúgtunk egy szabályosnak tűnő gólt, de les miatt nem adták meg. A végjátékban a diósgyőriek határozottabbak és pontosabbak voltak a kapu előtt és percekkel a mérkőzés vége előtt szereztek még két gólt, így megérdemelten nyertek.

Vissza