Lejátszotta első edzőmérkőzését a téli felkészülés során a Nyíregyháza Spartacus női együttese.

A csapat a szintén NB-II-es Kelen SC-vel találkozott Szlovákiában. A Szpari játékosai az elmúlt két nap során három edzésen vettek részt, de ez nem látszott a mérkőzés elején. Bornemissza Barabara juttatta előnyhöz a Nyíregyházát, majd 1-1 után ismét ő volt eredményes. A fővárosiak azonban újból egyenlítettek, a Spartacus - és Barbi - viszont megint válaszolt, így 3-2-re a mieink vezettek. Sok lehetőséget puskázott ekkor el a Spartacus, a ziccerek mellett kétszer a kapufát találta el a csapat. A második játékrészben aztán kiütközött a fáradtság, és a Kelen végül 6-3-ra győzött. 

- Az utolsó 15 percet leszámítva elégedett voltam a csapat teljesítményével, ott sok hibát követtünk el, melyet az ellenfelünk könyörtelenül kihasznált. A nyári felkészülés során az edzőmeccset mi nyertük a Kelen ellen, a bajnokságban aztán ők győztek, remélem most fordítva lesz tavasszal - mondta Makay Robin vezetőedző. 

A Szpari vasárnap a Bártfa ellen lép pályára. 

Vissza