A héten az Ajka elleni Magyar Kupa mérkőzéssel elkezdődik az őszi idény a női felnőtt csapat számára is, egy héttel később pedig már bajnoki következik. Eldőlt, hogy a távozó Makay Robin helyét szakágvezetőként Sánta Tibor veszi át, aki eddig is a csapat mellett dolgozott. A vezetőedző a felnőtt gárdánál Szilágyi Krisztián lesz. 

- Az egyik szemem sír, a másik nevet. Robinnal öt évig dolgoztunk együtt különböző beosztásokban, és most furcsa, hogy ez megszakad, de nagyon nagy megtiszteltetés, hogy ilyen fiatalon irányíthatom majd a szakágat. És persze nagy felelősség is. A vezetőedzői teendőket Szilágyi Krisztián vette át, aki utoljára a Nyírbátor férfi csapatánál dolgozott, de szintén kötődik a Szparihoz, hiszen játszott itt. A kapusedzői teendőket továbbra is ellátom, és próbálok a háttérben minden körülményt megteremteni, hogy zökkenőmentesen dolgozhasson a csapat, és az utánpótlás felügyelete is hozzám tartozik - mondta Sánta Tibor szakágvezető. 

A csapat Abaújszántón volt edzőtáborban, és utána vette át az együttest Szilágyi Krisztián edzőként. 

- A lányok jól fogadták, az elmúlt hetekben folyamatosan tréningezett az együttes. Egyelőre Hrinkó Délia érkezett mint új játékos, a tavalyi mag megmaradt, de még változhat az összetétel, jöhetnek új labdarúgók a következő napokban - tette hozzá Sánta Tibor. 

Az Ajka elleni Magyar Kupa mérkőzést szombaton 15 órától rendezik a Volán pályán, a továbbjutás egy meccsen dől el. 

Vissza