A hetedik forduló következik a labdarúgó Merkantil Bank Ligában. A válogatott mérkőzése miatt ezúttal szombaton rendezik a találkozókat. A hétvégi ellenfél Szeged ceglédi győzelemmel kezdte a szezont, majd hazai pályán 4-1-re kikapott a Békéscsabától. A Vác otthonából is pont nélkül távoztak, az elmúlt három fordulóban viszont nem találtak legyőzőre. Előbb a Szolnokot verték, majd Budafokon játszottak döntetlent, egy hete pedig 3-1-re verték a Budaörsöt. Egy ponttal szereztek kevesebbet mint a Szpari, és a 7. helyen állnak a tabellán. A csapatból Germán Tamást jól ismerhetjük, a támadó a Nyíregyháza színeiben is rendre eredményes volt. Az idei bajnokságban két gólt szerzett eddig.

A Spartacusnál lehet néhány változás a legutóbbi együtteshez képest - hangzott el a klub mai sajtótájékoztatóján. Rudolf Gergely elmondta, hogy húzódása rendben van, így számíthat rá Lucsánszky Tamás vezetőedző. 

- Komoly hiányérzetem van, hogy az elmúlt mérkőzéseken nem szereztük meg a három pontokat, a játék alapján most öt győzelemmel kellene állnunk. Ez is a tanulási folyamat része, ezeket a mérkőzéseket meg kell nyernünk. Koncentrációban javulnunk kell. Futballban viszont nincs múlt csak jelen és jövő, a hétvégén le kell győznünk a Szegedet - mondta Lucsánszky Tamás vezetőedző. 

Rezes László 6 meccsen 3 gólja mellett 2 gólpasszt is adott, de a támadó elmondta, boldogabb lenne, ha legyőzték volna a Kazincbarcikát és a Soroksárt. Pekár László is betalált egy hete, a hajrában pedig egy bődületes kapufát rúgott. 

- A gólom jókor jött, az első félidő végén, és nagyon örültem neki. Sajnos egy figyelmetlenség miatt mégis be kellett érnünk egy ponttal. A hétvégén szeretnénk javítani - mondta Pekár László. 

A Szeged 2011-Grosics Akadémia elleni találkozó szombaton 18 órakor kezdődik. 

Vissza