A Nyíregyháza Spartacus az ország másik végébe utazott, a tavaly még az NB-I-ben szereplő Gyirmót FC Győr ellen lépett pályára. A Szparinál egy változás volt a legutóbbi kezdőhöz képest, Rubus Tamás helyén Fodor Ferenc kezdett. Egy meccset már játszottak a Gyirmót pályáján, a Szpari mérkőzése előtt az Érd 2-1-re legyőzte a házigazdák II. csapatát.

Gyirmót FC Győr - Nyíregyháza Spartacus 0-3 (0-2)

Alcufer Stadion 

Jv: Bognár Tamás ( Kulman, Aradi)

Gyirmót: Sebők - Szőcs, Nagy (Jano a szünetben), Présinger, Simon, Szegi (Kőris 72.p), Varga, Achim, Németh (Czár 63.p), Lázár, Kiss

vezetőedző: Molnár László

Nyíregyháza: Jova - Hinora, Fodor, Kelemen, Forró (Rubus 40.p) - Csilus, Holdampf, Rezes (Gajdos 83.p), Pekár - Rudolf, Dragóner (Kártik 63.p)

vezetőedző: Lucsánszky Tamás

A Gyirmót kezdte a találkozót. Harminc nyíregyházi szurkoló vállalta a hosszú utazást, és kísérte el idegenbe is a Szparit. Az első öt perc enyhe hazai fölényt hozott, de nem alakult ki helyzet. A 7. percben Rudolf végzett el szabadrúgást, szögletre pattant a labda. A sarokrúgást újabb követte, de végül tisztázott a Gyirmót. Támadásban maradt a Szpari, Rezes elől is szögletre mentettek az utolsó pillanatban. A 12. percben Rudolf lőtt távolról, védett a kapus. A 16. percben nagy helyzet maradt ki, Pekár passza után Dragóner lőtt közelről, Sebők nagyot védett. Ismét a hazai hálóőr munkában, ezúttal Rudolf szabadrúgását fogta magabiztosan.

Irányította a találkozót a Nyíregyháza és a 26. percben megszerezte a vezetést ! Egy szöglet után Kelemen Dávid csúsztatott a kapuba, 0-1! Sőt, a 28. percben már 0-2! Egy remek bal oldali akció végén sakk-matt helyzetig játszott a Szpari, és Pekár László a kapuba lőtt! Egy mentésnél Forró Gyula húzódott meg, sajnos komolyabb a dolog, nem tudta folytatni a találkozót, Rubus Tamás állt be. A folytatásban nem alakult ki helyzet egyik oldalon sem, a szünetben megérdemelten vezetett a Szpari.

Fordulás után őrizte előnyét a Nyíregyháza, a hazaiak mestere cserével próbált frissíteni. Az első hazai helyzetre 52 percet kellett várni, ekkor Jano elől tisztáztak a mieink. Egy perccel később viszont Szőcs megkapta második sárgáját, emberelőnybe került a Nyíregyháza Spartacus. Jova bravúr a következő akciónál, Présinger lövését tolta ki a Szpari kapusa, majd ugyan betaláltak a hazaiak, de les volt. Újabb Jova védés, Simon lövését is fogta. A kiállítás felpaprikázta a hazaikat, bátrabban játszottak. A 67. percben Rudolf indította Pekárt de mentettek a védők, majd Holdampf passza akadt el a hazaiakban. És jött a harmadik gól egy perc múlva! Hinora Kristóf ment el szépen a jobb oldalon, keresztbe passzolt, Rezes László pedig közelről a kapuba lőtt, 0-3! Újabb nagy helyzet, Rudolf lőtt fordulásból fölé. Játszott a Szpari, Rudolf Gergely egy-egy megmozdulással őrületbe kergette a hazaiakat, akik cserébe rendszeresen odaléptek a támadónak. A gyirmótiak ismét csak lesgólig jutottak, Lázár találata érvénytelen volt. A 84. percben Gajdos próbálkozott egy fejessel, védett Sebők. Ismét Gajdos, szép lövését bravúrral tolta szögletre a kapus. Az eredmény nem változott, a Szpari harmadik meccsét is megnyerte! 

Lucsánszky Tamás vezetőedző: Érett, taktikus, helyenként szórakoztató játékkal megérdemelten győztünk.  

Vissza